Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

Fülszöveg:   
Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?



Nem is tudom, hol is kezdjem, mert még mindig dühös vagyok, pedig jó pár napja kiolvastam már. Nem is tudom, már mióta el akartam olvasni ezt a könyvet...
Megfogott a csodálatosan szép borító (most már nem látom olyan szépnek, mint olvasás előtt), a jó fülszöveg, ami egy csöpögős, szenvedélyes, vitázós, civakodós, macska-egér játékos könyvet ígért, amit imádok, és erre számítottam ettől is. Tulajdonképpen ezt félig megkaptam, félig nem.

Ami nagyon kellemes csalódás volt, az az, hogy annyira olvastatta magát a könyv, hogy észre sem vettem, és hipp-hopp eltelt kétszáz oldal . (Aztán kezdődtek a problémák, és kissé lelohadt a lelkesedésem, de erről később). Elkezdtem, és iszonyúan megfogott az egész könyv.
Rögtön megkedveltem a főhősnőnket, Abbyt, nagyon szimpatikus lett. Tetszett, hogy nem egy mimóza kis nebáncsvirág (legalábbis többnyire). Nem, magassarkúban jár, sminkeli magát, kivágottabb cuccokat is hord, és jó beszólásai vannak, főleg az ügyeletes szépfiúnknak, Travisnek.
Travis is nagyon szimpatikus lett, megértettem, hogy miért vágyik mindenki rá, mert nem tagadom, nekem is bejött a tetovált rosszfiús, motoros, verekedős, ám mégis okos srác. Egy ideig.
Imádtam a párbeszédeiket, ahogy Abby próbált ellenállni Travis vonzerejének, közben pedig érzeni lehetett köztük a feszültséget, a vonzalmat. Szerettem a humort is a könyvbe, jókat mosolyogtam egy-egy részen és úgy érzetem, ezt a könyvet nekem írták, és hogy egy olyan hatalmas kedvencre találtam, amilyet el is vártam, hogy legyen. Mert nem tagadom, hatalmas nagy elvárásokkal kezdtem neki a könyvnek.
Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy észreveszek egy kis hibát. Azt gondoltam magamban, kit érdekel, hiszen minden könyvnek van hibája, nehogy már fönnakadjak valami ilyenen! Aztán szép lassan egyre több, és több dolog nem tetszett. Olyan volt, mintha lehullott volna egy rózsaszín hályog a szememről, és ez nagyon nem volt ínyemre, még mindig dühös vagyok a könyvre.
Először pörgött a cselekmény, mindig történt valami, ami fenntartotta a figyelmem, és olyan jó volt izgulni Travisért és Abbyért. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy mikor Abbyre már negyedszer jön rá a "jaj, hozzám mégsem való Travis" szindróma, már csak a szememet forgattam, és azon gondolkodtam ez most mire jó. Miért nem lehetett valami mást kitalálni, ahelyett, hogy mindkét szereplő úgy dönt Ő nem elég jó a másiknak (és persze, sohasem egyszerre), aztán mikor már végre az egyik úgy döntött, hogy "de nekem mégis kellesz", akkor a másik hátrált meg. Egyszer eljátszották, rendben. Másodszor eljátszották, oké ők ilyenek. Harmadszor eljátszották, unalmas. Negyedszer eljátszották, idegesítő. És a könyv végén már a hajamat téptem, mikor végre valahára úgy döntöttek, összejönnek, akkor felsóhajtottam, és gyorsan kiolvastam ami még volt.
A befejezés ellenére, amit szintén nem értettem Abby részéről, keserű szájízzel csuktam be a könyvet, és azon gondolkodtam, miért pont ez a könyv az, ami majdnem mindenkinek tetszik, nekem pedig nem. Pedig általában a sokak által szeretett könyveket én is szeretem, ez van.
A másik, amire még muszáj kitérjek, azok a szereplők. Kicsit fentebb írtam, hogy mennyire szimpatikus volt mindkét szereplő, mennyire megkedveltem Őket, igazán édesek voltak.
Aztán elkezdődtek Abby folyamatos hisztijei, rinyálásai, és a "nekem mégsem jó Travis" szindróma, és egyszerűen nem tudtam hova tenni, hogy ezt most miért kell, mikor tudja, hogy szereti, tudja, hogy összeillenek, de csak azért is szakít vele. Aztán persze rögtön féltékeny lesz, mikor Travis merészel más lánnyal lenni, hogy enyhítse a fájdalmát. Tévedés ne essék, ezt sem tartom helyesnek, de nos, Abby esetében ez érthető...A könyv végén Abbyt meg pláne nem értettem, mikor csak úgy hirtelen azt mondja, hogy...Nem spoilerezek, tudja az aki olvasta, aki meg nem, annak meg annyit, hogy abszolút nem a helyzethez illő volt az egész, hiszen előtte pár nappal Ő még azt mondta, hogy nem lehetnek együtt.
Aztán Travis. A kemény, tetovált, motoros fickó, aki verekszik azért, hogy megélhessen, emellett jók a jegyei, és okos is. Imádtam az elején, ahogy próbálkozik Abbynél, majd látszólag beletörődik, hogy csak legyenek barátok, de azért mégis, vannak apró jelek...Olyan aranyos volt, tényleg.És az én amúgy sem kemény szívemet rögtön felolvasztotta, és igen, nekem is egy álompasi lett, a néha agresszív viselkedése, és a dühkitörései ellenére is.
Aztán mikor elkezdődtek Abby hisztijei, úgy Travisből is egy teljesen más karakter lett. Egy puhány fickóvá vált, akinek nincs más életcélja, mint hogy Abbynek jó legyen, aztán pedig ha a hercegnő úgy szándékozik dönteni, hogy neki nem jó, akkor dühöngő idiótává változik, és leissza magát a sárga földig. Már nem próbálkozik addig, ameddig el nem éri a célját, hanem ha Abbyi azt mondja, hagyja, akkor rendben. Hova lett az a Travis aki addig próbálkozott, ameddig Abby az övé nem lett? Hova lett az a kemény rossz fiú., akit a könyv elején annyira megszerettem?
Nekem nagyon fáj az, hogy csalódnom kellett ebben a könyvben, mert annyira akartam szeretni. Dühös vagyok, mert mégsem sikerült. És dühös vagyok azért, hogy a szereplőket így elrontották, és hogy a könyv vége egy összecsapott valami lett.

Most, hogy kiírtam magamból a sérelmeimet a könyvel kapcsolatban, kissé lenyugodtam. Már előre elnézést kérek azért, mert lehet, hogy egy-két helyen kissé túl indulatos voltam, de könyvcsalódás még nem idegesített fel ennyire...:) Egy molytársam remekül megfogalmazta, a könyv a "Tetszett, de..." kategóriában van nálam. Tehát annyira azért nem volt rossz könyv, mint az talán a véleményemből látszik. :) Sőt kifejezetten aranyos részek is voltak benne, mint például, hogy Travis Galambnak hívja Abbyt, vagy a vallomásai Abbynek. Az én hatalmas romantikus lelkemnek annyira jól estek ezek a részek, de fent említett dolgok elrontották az egészet.
Nem rég jelent meg a második rész, a Veszedelmes sorscsapás, ami Travis szemszögéből meséli el az eseményeket. Mikor befejeztem a könyvet, biztos voltam benne, hogy látni sem akarom többé, de most már kissé nyugodtabb vagyok(:D), úgyhogy majd ha egyszer a kezembe kerül, el fogom olvasni. Talán jobban fognak tetszeni Travis szemszögéből a dolgok, nem tudom. Meglátjuk...:)

Összefoglaló értékelés
Borító 5/5-Gyönyörű szép.
Karakterek 5/3- El lettek rontva....
Cselekmény 5/4- Az is el lett rontva...
A könyv összességébe 5/4-De csak mert az elejét nagyon szerettem.