2013. december 31., kedd

Boldog új évet! és persze az összegzés :-)

Nem tudom, mennyire zárhatok le a blog szempontjából egy évet, ugyanis csak szeptemberben indult el, így csak az utóbbi négy hónap olvasmányait örökítettem meg ilyen formában, de azért egye fene, zárjuk le ezt az évet. :)
Tulajdonképpen ebben az évben kezdtem el ennyire falni a könyveket, úgy érzem, a 2013-as év az, amiben igazán moly lettem. Ez előtt is olvastam, nem volt teljesen idegen a könyvek világa, azonban úgy érzem, most nevezhetem magam igazán könyvmolynak. És nagyon büszke vagyok erre. :-)
Regisztráltam a moly.hu-ra, ami az egyik legjobb döntésem volt. Megismertem rengeteg olyan embert, akivel összeköt az olvasás és a könyvek szeretete,  akikkel együtt várhattunk egy-egy megjelenést, vagy éppen együtt szerettünk bele egy-egy karakterbe. És én ezt annyira szeretem. Barátra is találtam, egy hihetetlenül édes lányra, akivel úgy kezdtünk el levelezni, hogy félbehagytam az egyik könyvet, amit ő nagyon szeret. :) Szóval hihetetlenül boldog vagyok, hogy bekerülhettem a közösségbe, remélem a 2014-es év sem lesz rosszabb ennél.
Akkor egy kicsit a könyvekről is. :-)
Nagyon sok kedvenc könyvre találtam. Szám szerint 21 darabra. Általuk rengeteg sorozatba is beleszerettem, konkrétan 10 könyvsorozatot tudhatok a kedvencek között. És persze ne feledkezzünk meg a könyves karakterekről sem, akikbe vagy szerelmes lettem, vagy egyszerűen csak nagyon kedvelem őket. Ők 28-an nagyon a szívemhez nőttek. :) És természetesen hogy is lehetne ennyi kedvencem, ha nincsen, aki megírja? 7 kedvenc (egyenlőre) írónőm igazán kitett magáért.
Az első könyv, amit az évben elolvastam Suzanne Collins: Az éhezők viadala lett, amit imádtam, bár nem nyilvánítottam kedvencnek és sajnos a trilógia többi tagjára sem sikerült sort kerítenem, de tervezek jövőre egy újraolvasást és persze befejezni a sorozatot.
Majd nem sokkal utána rátaláltam az Időtlen szerelem trilógiára, ami az év egyik nagy kedvence lett, főleg az első két könyv, a Rubinvörös és a Zafírkék.
Ezek után pedig, rögtön februárban felfedeztem az eddigi legkedvencebb könyvem, Veronica Roth Beavatottját, amit többször is újraolvastam, mert egyszerűen zseniális könyv.
Benina facebook borítóképe
Utána jött Nalini Singh, aki az Angyali vadász, és az Egy világ-két faj-állandó küzdelem sorozatokkal rögtön be is sorolt a nagy kedvenceim közé. Nem kétséges, hogy számomra Nalini az egyik legjobb paranormális romantikus írónő.
Itt még mindig nem volt vége, megtaláltam kedvenc magyar írónőmet, Beninát, aki a Farkasok nemzetsége sorozat elő részével nagyon belopta magát a szívembe, aztán a Bíborhajú sorozat kötetei után nem volt kétséges, hogy kedvencemmé vált.
És az említettek csak egy része - azok, akiknek úgy éreztem, valami meghatározó szerepet játszanak az olvasmányaim között - annak a rengetek könyvnek, sorozatnak, és írónak akiket nagyon szeretek, és sok örömet, rajongást, szomorúságot, dühöt okoztak nekem egy-egy fordulatukkal a könyvekben.
Így hát 90 könyvel, 31.970 elolvasott oldallal, egy még csak kezdetleges könyves bloggal, ami igaz, hogy csak négy hónapja működik, de idevonzott 1000 embert, ebből hárman pedig úgy is döntöttek, hogy rendszeres olvasóimmá válnak, és követik a fejlődésem, a bejegyzéseket, meg csak úgy engem, lezárnám ezt az évet. :-)  Szeretném megköszönni a legjobb barátnőmnek, Fanninak is, aki rengeteg kölcsönadott könyvel járult hozzá ahhoz, hogy még több könyvkritika és bejegyzés születhessen a blogon. Egy élmény volt. Köszönöm.
Minden kedves olvasómnak, és annak is, aki egyszerűen csak idetévedt, kívánok sikerekben, boldogságban, és könyvekben gazdag új évet!


Moncsi

2013. december 27., péntek

Sherry Gammon: Szerethetetlen (PortFare - trilógia 1.)

A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.






Már nagyon régen kinéztem magamnak ezt a könyvet, de nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar a kezembe is kerül. A borítója egyszerűen csodálatosan szép, élőben még gyönyörűbb, mint a képen, már csak ezért is érdemes beszerezni.

A sok-sok fantasy s hasonló után jól esik egy kicsit visszatérni a valóságba. Mármint a könyvekébe természetesen. :) A Szerethetetlen-t kezébe véve az ember nagyon is rá fog jönni, hogy mi a rideg való. Viszont ez a könyv azt is megmutatja, hogy még a legrosszabb dolgok között is jöhet valami (vagy valaki) és megmenthet minket sanyarú sorsunktól, és önmagunktól is. Maggie története valami ilyesmiről szól.

2013. december 23., hétfő

Békés, boldog karácsonyt!

Szeretnék mindenkinek kellemes karácsonyt, és boldog új évet kívánni! Most nem szeretnék a blogról, sem másról beszélni. Csak legyen szeretettel teli az ünnep, és sikerekben gazdag az új év. :) És köszönöm. Mindent.
Boldog karácsonyt!

2013. december 20., péntek

Abigail Gibbs: Vacsora a vámpírral (Sötét hősnő - trilógia 1.)

Az idei év legérzékibb olvasmánya…
Egyetlen pillanat örökre megváltoztathat egy életet…
Egy véletlen találkozás a sötét utcán olyan világba sodorja Violet Lee-t, amelyről még csak nem is álmodott soha – egy időtlen, kifinomultan elegáns és mérhetetlenül gazdag világba, ahol szépséges paloták állnak, melyekben fényűző mulatságokat rendeznek, s ahol egy baráti társaság kizárólag az élvezeteknek hódol. Egy olyan helyre, ahonnan nincs menekvés, bármily elszántan próbálkozik is vele Violet. Ám e világ minden kincse sem leplezheti a csillogó felszín alatt megbúvó sötétséget, amelyet a karizmatikus és életveszélyes Kaspar Varn testesít meg. Violet és Kaspar megadják magukat egy olyan szenvedélynek, amely egymástól távol eső világaik felett ível át – csakhogy ennek a szenvedélynek megvan a maga ára…








Nagyon örültem, mikor elsőként sikerült megszereznem a könyvtárból, hiszen nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre. Ugyanakkor tartottam is tőle, hiszen, elsőkönyves írónőről van szó, és a vámpíros történetekről is annyi bőrt lehúztak már...De szerencsére kellemes csalódás ért, és Gibbs megmutatta, hogy még ennyi vámpíros történet mellett is lehet újabbat, és különlegesebbet alkotni, mint egy-két társának.

2013. december 5., csütörtök

Tél, december, mikulás, karácsony meg ilyenek...

Hát akkor, hozzám is megérkezett a tél. Remélem nektek is tetszik, én ameddig nem esik a hó, és nincs gyönyörű, havas téli táj, biztos hogy feljövök ide vágyakozni utána...:))) 
A december egyébként az egyik kedvenc hónapom. És nem csak azért, mert szeretem a telet és várom a karácsonyt. Hanem mert valahogy decemberben az emberek köt sokkal jobban érzem az összetartozást, a szeretetet, a kötődést. Összehoz bennünket a karácsony, a szeretet ünnepére való várakozás, a mikulás érkezése, meg a sok-sok finom csoki evése...;)
Kívánok egyenlőre még csak sok-sok csokit mindenkinek a Mikulástól. És köszönetet is szeretnék mondani. Nemrég kitettem egy kérést, amit nagyon sokan megnéztek, és többen jelezték is, hogy szavaztak. Egyébként képzeljétek, újraindították a szavazást, szóval szavazhat még egyszer mindenki, úgyhogy most mindenki gőzerővel nyomkodja a csillagokat. :)) Annyiból jó ötletnek tartom ezt, hogy most már végre az iskola honlapján van a szavazás, és nem a facebookon, így annak is lehetősége nyílik a voksolásra, aki esetleg nem akart semmit sem lájkolni, vagy csak egyszerűen nem szimpatizál az oldallal, és nincsen neki profilja. Nagyon szépen köszönöm nektek a szavazatokat, sosem gondoltam volna, hogy ennyien meg fogják nézni, és ennyi szavazat gyűlik össze. Köszönöm, ti vagytok a legjobbak! <3