2014. június 1., vasárnap

Kiera Cass: The Selection - A Párválasztó (A Párválasztó I.)

Harmincöt lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik. A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással. America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz küzdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan. Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna.








Régóta szerettem volna már elolvasni ezt a könyvet, ugyanis rengeteg dicséretet, jó kritikát olvastam róla, és persze engem is elbűvölt a mesés borító.
A távolabbi jövőben járunk már, az Egyesült Államok immár Illea néven működik, kasztrendszerekkel, egészen az egyesektől a nyolcasokig. Az egyes kasztokban élők a királyi család, a nyolcasokban pedig a nincstelenek, mai szóval leginkább a hajléktalanok és hasonló szegénység lakik. A hercegeknek feleséget kell találniuk, amit a Párválasztó nevű "játék" keretében rendeznek meg. Ezáltal az országból kiválasztanak harmincöt lányt, kaszttól függetlenül, akik száma először tízre csökken, ők bekerülnek az Elit tagjaiba, akik közül a herceg végül kiválasztja az Igazit, akit végül feleségül is vesz. De mi van, ha az egyik lány nem ezt szeretné?
Főhősnőnk, America, bár kasztja szerint ötös, mégsem szeretne "kiszabadulni" onnan. Szerelme, Aspen, egy hatos, akivel már a közös jövőt tervezgetik. Aspen unszolására a lány azonban mégis jelentkezik a Párválasztóba, és egy csúnya összeveszés miatt végül - szerelmét hátrahagyva - el is megy. America megismeri Maxon herceget, és kiderül, talán mégsem olyan felszínes és unalmas a herceg, ahogyan America azt képzelte...


Keverjünk egy feleségkereső műsort, adjunk hozzá egy csipet mesés elemet, egy kis disztópikus társadalomfelépítést, és egy árnyalatnyi szerelmi háromszöget és tádám! Már kész is a Párválasztó. Érdekesen hangzik, mi? Az is.
Bevallom, nagy elvárásokkal álltam neki a könyvnek, mert rengeteg jó kritikát, értékelést olvastam róla, és bár nem ugrotta meg azt, amit vártam tőle, mégis nagyon kellemes kikapcsolódás volt, és abszolút szórakozást nyújtott pár órácskára. 
Szerintem a könyv legnagyobb titka az egyszerűsége. Egy pillanatig sem szeretne több lenni mint, ami. Kellemes kis olvasmány, ami pár órára kikapcsolt, és igazán szórakoztatott.
Mégis, a dolog, ami szerintem a legjobbá teszi a könyvet, az az írói stílus. Az írónő olyan könnyen, olyan olvasmányosan ír, hogy csak peregtek a lapok, és észre sem vettem, már a végére is értem, pedig bevallom szívesen olvastam volna még.
A történéseket America szemszögéből ismerjük meg, ami szerintem remek választás volt, a lány jó elbeszélő, eléggé bele tudtam magam élni a történetbe. Emellett pedig szimpatikus főhősnő, tetszett az egyes dolgokkal kapcsolatos meglátása, és az, hogy bár "kiemelkedett" a szegénységből, mégis végig önmaga maradt. És persze, nem akarta már rögtön az első alkalommal elbűvölni a herceget. :-)
Oké, szerintem nem volt olyan női olvasó, akinek Maxon herceg ne lágyította meg volna legalább egy kicsit a szívét. Kedves, okos, udvarias, olyan kis ártatlan, de mégsem unalmas és férfiatlan. Engem igazán elbűvölt, és persze hogy neki szurkolok. :-)
Aspen igazából nem tudott annyira megfogni, de azt hiszem ez azért van, mert kevesebbet szerepelt. Illetve a könyv elején elkövetett tette miatt talán kicsit ellenszenvesebb is. Ennek ellenére kíváncsi vagyok, vajon kit választ a lány, bár van egy tippem. :-)
Tudnotok kell rólam, hogy borzasztóan utálom a szerelmi háromszögeket. Nem bírom elviselni, ha egy lány két fiú között őrlődik azon, hogy vajon most melyikükbe is lehet szerelmes. Nem, nekem ez valahogy nem jön be. És bár ez itt is megvolt, csodával határos módon nem zavart. Azt nem állítom, hogy élveztem is, de határozottan nem idegesített. Az írónőnek sikerült valahogyan úgy tálalni ezt az egészet, hogy az egyáltalán ne legyen dühítő, a nyafogást is mellőzte, és ez nagyon kellemes meglepetésként ért.
Természetesen a palotán kívül kaptunk némi izgalmat, és egy kis politikai harcot is. Ugyanis a palotát (na meg Illeát is) lázadók ostromolják. Bevallom, a céljuk ezzel nem igazán derült ki számomra, remélem az írónő a következő részekben ezt egy kicsit jobban kifejti, mert most inkább csak úgy tűnt, mintha valami kissé "durvábbat" is bele akart volna csempészni a történetbe, hogy ne legyen annyira habos-babos, mesés az egész könyv.
Összességében nekem tetszett a könyv, tudom ajánlani olyanoknak, akik valami kis könnyedebb, pár órás kikapcsolódásra vágynak egy kissé mesésebb világban, mert azért valljuk be, valahol mélyen mindannyian vágytunk/vágyunk arra, hogy hercegnők lehessünk. :-)

Összefoglaló értékelés
Borító 5/5 - Tetszik, olyan mesés, mint maga a könyv
Karakterek 5/4 - Nem mondom, hogy nagyon a szívembe zártam őket, mert nem lenne igaz, ennek ellenére kedveltem őket
Cselekmény 5/4 - Nyugodt, néhol kicsit mesés, van pár izgalmasabb pillanat is
Stílus 5/5 - Nagyon szerettem az írónő stílusát, könnyed, olvasmányos, gyorsan lehet haladni a regénnyel
Összességében 5/4 - Bár annyira nem ragadott magával, mint számítottam rá, mégis szerettem, és várom a második részt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése