2014. július 8., kedd

Colleen Hoover: Hopeless - Reménytelen

Készen állsz a reménytelen igazságra? Vagy szívesebben hiszel a hazugságoknak?
Colleen Hoover, a közkedvelt bestseller-író lebilincselő történettel tér vissza. Ez a szenvedélyes, magával ragadó románc két, szörnyű múltat cipelő fiatalról szól, akik az élet, a szerelem és a bizalom útvesztőjében bolyongva együtt ismerik meg az igazság gyógyító erejét.
A koránt sem szent Sky végzős középiskolásként találkozik Dean Holderrel – egy sráccal, aki nagy nőcsábász hírében áll. A fiú már a legelső találkozás alkalmával rabul ejti a szívét, ugyanakkor félelmet is kelt benne. A múltjára emlékezteti Sky-t, aki hosszú időn át próbálta eltemetni magában a történteket. Eldönti, hogy távol tartja magát a fiútól, de annak kitartása és ellenállhatatlan mosolya hamar semmivé foszlatja az elhatározását. Dean azonban maga is nyomasztó emlékeket őrizget. Amikor ezekről tudomást szerez, az visszavonhatatlanul megváltoztatja Sky-t, talán örökre szétrombolva lelkében a bizalom érzését.
A múlt mindkettőjükön mély sebeket ejtett, melyek csak akkor gyógyulhatnak be, ha bátran szembe tudnak nézni a történtekkel. Az őszinteség az egyetlen út, hogy végre szabadon, korlátok nélkül éljenek és szeressenek. A Reménytelen egy olyan regény, amitől eláll a lélegzeted. Elvarázsol, magával ragad, transzba ejt. Készülj fel, hogy újra átéld az első szerelmet…



Ezt a könyvet körülbelül egy hónapja olvastam el, és azóta is képtelen voltam írni róla, annyira megrázott, annyira megdöbbentett, és nem utolsó sorban meghatott. Szeretném most nektek elmondani azokat az érzéseket, amelyeket magam is éreztem olvasás közben, remélem, ha csak egy kis mértékben is, de át tudom nektek adni azt a varázslatot, amelyet az írónő megteremtett, és amelynek én is a részese lehettem, ha csak egy kis ideig is.



Sky izgatott, hiszen most megy először iskolába. No, nem kisgyerek ő már, csak arról van szó hogy eddigi 17 évében a nevelőanyja, Karen tanította, és mindennemű, másoknak ma már szinte életfeltételként kezelendő dolgok - az internet, a telefon - kimaradt a lány életéből. Csak legjobb barátnője és szomszédja, Six vezeti be a lányt néha az "életbe". Mint például a pasizás. De Skyt ezek a dolgok valahogy nem izgatják, hiába csókolózott már sok sráccal, egyik sem érdekli különösebben.
Aztán mikor kiderül, hogy Sixnek el kell utaznia egy cserediákprogramra, Sky egyedül marad a hatalmas iskolában, ahol ribancnak titulálják, és nem igazán barátkoznak vele. Azonban hamarosan megismerkedik egy meleg mormon sráccal, Breckinnel, aki a lány igazi barátja lesz. Szintén ekkor lép a lány életébe Dean Holder, aki néha olyan furán viselkedik vele...Mintha ismernék egymást. Sky végül felfedezi, hogy a múltjában éktelenkedő foltok, melyekre már rég nem is emlékezett, ismét a felszínre törnek. De mi köze van ehhez Holdernek? Egyáltalán ki ez a reménytelen srác? No és vajon Sky eléggé ismeri önmagát?

Vannak olyan könyvek, amiket nagyon-nagyon szeretek. Akadnak olyanok is, amelyek hatással voltak rám, a gondolkodásomra, az életfelfogásomra. És akkor jött a Reménytelen, amely ötvözte ezeket és még hozzá is adott valamit: élek. :-)
Sky
"A szó úgy jön az ajkaimra, mintha mindig is ott lakott volna valahol a kedvel és a szerelmes közt a szótárban. Ahol jó helyen van.
– Élek – szólalok meg.
– Mi van? – méltatlankodik a fejét rázva.
– Élek. Ha összekevered a like (szeret) és a love (szerelem) betűit, ki tudod rakni, hogy live (él). Használhatod arra, amit érzel."
Ritkán találkozom olyan könyvekkel, olyan írókkal, akiknek sikerül egyszerre elegyíteni a romantikát, a drámát és a humort is, de Colleen Hoover-nek ez sem volt akadály, és bizony, megcsinálta.
A történet először abszolúte úgy indul, mint egy kedves romantikus könyv. A két főszereplő kerülgeti egymást, először talán barátok is lesznek, noha mindketten annyira akarják a másikat, hogy szinte éreztem, ahogyan izzanak a lapok a kezemben. És igen, ilyen első csókkal sem találkozni minden könyvben. Annyira perzsel, annyira forró, annyira gyengéd, egyszerűen tökéletes volt úgy ahogy volt. A két főszereplő közötti kapcsolat számomra valahogy más volt, mint az általam eddig olvasott könyvekben. Sokkal mélyebb, sokkal komolyabb, és sokkal fájdalmasabb is. Hisz összeköti őket egy hatalmas, fájdalmas titok.
Nehéz erről a könyvről úgy írnom nektek, hogy ne legyen benne egy pici spoiler sem, ugyanis
ez a titok...Ez a titok minden dologra meg fogja adni a választ. Átível az egész könyvön, eleinte csak néha a felszínre bukkan, sejtet velünk pár dolgot, majd a könyv második felében, ami már cseppet sem volt CSAK romantikus regény, teljes egészében kibontakozik, mi, olvasók pedig megdöbbenünk, sokkol bennünket, és hatalmas nagy dühöt érzünk.
Összetört szívvel fogunk tovább olvasni, csak azért, hogy utána jöjjön egy gyönyörű jelenet, esetleg egy-egy humorosabb mondat, és a szívünket összeragasztva ismét olvashassuk tovább, reménytelenül beleszeretve a könyvbe. Mert bizony a könyv humorát is nagyon szerettem. Főleg Sky és Holder párbeszédeiből adódóan, de persze ott van Breckin is, aki szintén egy üde foltja a történetnek, és bár nem volt sok szerepe, amikor ott volt, bizony mély benyomást hagy az emberben.:-) Ritkán találkozok olyan mellékszereplővel, akiknek viszonylag kevesebb jelenettel is kidolgozott karaktere lenne, de ő ilyen volt, Six szintén. A lány javarészt csak SMS.-ekben van jelen, mégis, minden porcikájával érzi az ember, hogy Sky mellett áll, és támogatja őt.
Sky, ha bár nem lett a kedvencem, igazán sikerült megkedvelnem. Tetszettek a szarkasztikus mondatai, ahogy az egész iskolai "ribanc" dolgot kezelte, és az, hogy erős maradt akkor is, mikor...szóval mikor nem sokan maradtak volna azok. Na és persze melyik könyvszerető ember ne zárna a szívébe egy könyvszerető főhősnőt? :-)
"– Breckin, bemutatom Holdert. Aki nem a pasim, de ha rajtakapom, hogy mással próbálja megdönteni a legjobb első csók rekordját, rögtön a halott nem pasim lesz belőle."

Holder
Nos így volt ezzel Holder is. :-) Dean Holder...Nos, ő az a karakter, aki a szívemben elhelyezett könyves álompasik számára fenntartott palotában a trónon ül.:-)) Szóval Ő az a fiú, aki számomra megtestesíti azt a férfi karaktert, akit a könyvekben látni akarok. Kicsit rossz fiús, kicsit elveszett, kicsit reménytelen, ugyanakkor humoros, szenvedélyes, féltő, mégis férfias, és a gyengédebb, érzelmesebb oldalát is képes kimutatni. És ennek ellenére tudjuk róla, hogy ő sem tökéletes hogy bizony ő is hibázik. És ezt imádtam. Kijelentem, még soha nem találkoztam ilyen karakterrel, mint ő. Nem tudom, valaha is képes lesz-e valamelyik férfikarakter überelni őt....Perpillanat nem hinném. Ha bele lehet szeretni könyves karakterbe, velem most megtörtént...♥
Sky és Holder kapcsolata egészen elképesztő. Ez a csodálatosan megteremtett romantikus szál egyszerűen levett a lábamról. Mert megvolt benne a játékosság, a bujaság már az első pillanattól fogva, de annyira, hogy sokszor csak úgy izzottak a lapok. Aztán ott volt a két fiatal közötti egyre erősödő kötelék, amely még egy ilyen hatalmas kaliberű titkot is képes volt átvészelni, és egy pillanatra sem meginogni...Egyszerűen csodálatos.
Az az írónő, aki képes egy könyvbe ennyi érzést, ennyi dolgot belevinni, annak a kedvencek között a helye...pedig én nem szoktam egy író első könyve után úgy gondolni, kedvenc íróm lenne, de most...most ezt érzem. Amellett, hogy a könyvnek csodálatos, könnyed stílusa van, az írónő úgy, és olyan ügyesen játszik a szavakkal, hogy csak ámultam. Gondolok itt például a könyv címére, vagy akár a fentebb említett "élek"-re. Lenyűgözött.
Összességében, ez a könyv az év egyik nagy kedvence nálam. Ötvöz minden olyan dolgot amit szeretek, emellett olyan témákat is feszeget, amelyeket nem sok író mer megírni, és nem sok író meri meglépni azt, hogy ilyesfajta érzéseket közvetítsen. De az írónő megtette, de mégis csak úgy, hogy az a fiatalabbaknak is, ha ugyan sokkoló is, de feldolgozható legyen. Alig várom Colleen következő könyvét!

Összefoglaló értékelés:
Borító 5/5 - Imádom, gyönyörű! És tetszik, hogy az elő és hátlap hogyan tükrözi a könyvet.
Karakterek 5/5 - Kidolgozottak, szerethetőek, és élnek.:-)
Cselekmény 5/5 - Úgy indul, mint egy egyszerűbb romantikus regény...majd később kiderül, semmi nem olyan egyszerű.
Stílus 5/5 - Az írónő mesterien bánik a szavakkal, emellett olvasmányos, könnyed a stílusa
Összességében 5/5 - Ez a könyv hihetetlenül mély nyomott hagyott bennem... Olvassátok!

2 megjegyzés:

  1. Hamarosan nálam is sorra kerül ez a könyv, remélem majd én is annyira fogom szeretni, mint te. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de irigyellek, hogy te még csak először fogod olvasni.:-)))) Én is nagyon remélem, hogy szeretni fogod, nagyon kíváncsi leszek a véleményedre. :-)

      Törlés