Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn (Pippa Kenn trilógia I.)

Pippa Kenn tizenkét évesen veszítette el az édesapját: ő volt az egyetlen ember, akit valaha ismert. A lány egyedül marad az erődházban, ahol a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak.
Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért vagy egy érintésért. Azonban nincs más rajta kívül az erdőben, kivéve a biológiai katasztrófa áldozatait. Ezek a lények gyűlölik a szépséget és emberséget, az elvesztett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát.
Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik: egy vándor érkezik.
A sebesült fiú fittyet hány a túlélés szabályaira. Egy paradicsomi kolóniáról beszél, ahol rengeteg ember életben maradt. Azonban őket is halál fenyegeti, egy horda közeledik, és a fiú ennek hírét viszi hozzájuk.
Vajon Ruben igazat mond? Létezik ez a hely? Pippa bizalmát nehéz elnyerni, az örökös küzdés óvatossá tette.
Ruben azonban nem adja fel. Útra kelnek, bármilyen veszélyes is, és a vándorlás közepette egy bensőséges, lágy érzés is életre kel…
Létezhet szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom? Mi az, amit Ruben elhallgat?

Mostanában egyre több olyan könyvvel találkozom, melynek olvasása után csak azt kérdezgetem magamtól, ezt én eddig miért nem olvastam? Ez a könyv sem volt kivétel, és az csak hab a tortán, hogy magyar az írónő!

Történetünk főszereplője Pippa Kenn, aki egyedül él egy hatalmas erődházban (amit egyébként állandóan erdőháznak sikerült olvasom) nem is alaptalanul, ugyanis az egész házat erdő veszi körül, és Pippa úgy gondolja, édesapja halála után talán már csak ő lehet az egyetlen élő ember a Földön. Ugyanis a bolygón bekövetkezett a világvége, egy vírusnak köszönhetően, mely az embereket vagy megöli, vagy fehér bőrű, hatalmas vörös karmokkal rendelkező, húsevő emberekké, "sápadtakká" változtatja őket, akik ráadásul gyűlölik még egészséges embertársaikat, mert a múltjukra, emberi mivoltukra emlékezteti őket. Szóval Pippa öt éven keresztül egymagában éli mindennapjait, és borzatóan egyedül érzi magát. Ám egy éjjel egy emberfiú vetődik az erődház előtti tisztásra, Pippa pedig apja szabályaira fittyet hányva mégis megmenti a fiú életét. Ruben  Mack azt állítja, élnek még emberek, méghozzá egy hordán belül, elkerítve, védelem alatt a sápadtaktól és a mérgező, vörös színben pompázó erdőktől. Pippa pedig választás elé kerül: itt hagyja-e az erődházat, és megszabaduljon a fojtogató magánytól, vagy inkább a biztonságos kis vackában maradjon, ahol egész életében élt? Azzal viszont nem számol, hogy Rubent is egyre nehezebben akarja elengedni...Izgalmasan hangzik, mi? Az is!

Egy kihalt város

Bevallom, kicsit talán szkeptikusan álltam hozzá az egész könyvhöz, a történethez. Való igaz, hogy a hívogató cím és a borító szinte csábítja az embert az olvasásra, de azért volt némi fenntartásom az egésszel kapcsolatban, hiszen magyar első könyves írónőről beszélünk, és nem szerettem volna a disztópiákban sem csalódni, mivel igencsak kedvelem ezt a műfajt. De így utólag visszagondolva nagyon kár volt, hogy eddig tartózkodtam ettől a könyvtől, mert egy hatalmas olvasásélményről, és egy hihetetlen történetről maradtam volna le!

Az írónő világfelépítése egészen egyedi, hiszen gyakorlatilag a saját fajunk egy részét teszi gonosszá, és ez csak még hátborzongatóbbá tette az egészet. Hogy a világ hogyan jutott ide, az csak szép lassan derült ki, az írónő mindig elhintett egy kis emlékmorzsát, naplórészletet, amelyből az olvasó szép lassan felépítheti az immáron tönkrement Földünk elbukását...És mégis, amennyire ijesztő, számomra annyira lenyűgöző is volt az egész. Mindig kíváncsian vártam, vajon a dolgok ebben a jövőbeni világban miként változtak meg, mi marad meg, vagy mi nem, mit ismernek Pippáék, és milyen dologra csodálkoznak rá (pl. autó). Nekem már csak ezért is megérte elolvasni, és úgy érzem, még mindig nem tudunk mindent, még mindig vannak dolgok, amelyek csak homályosak, amelyeket csak sejtet a könyv, de sebaj, lesz az írónőnek ideje a trilógia következő két könyvén át kifejteni mindent.

A könyv váltott szemszögből íródott, de nem ám csak Pippa és Ruben fejében vagyunk, hanem olyan karakterekébe is bekerülünk, akik például a könyv idősíkja alatt már nem élnek, vagy csak egyetlenegy jelenetük volt. Ezek a szemszögváltások adtak egyfajta egyediséget a könyvnek, ami nekem nagyon tetszett. No meg persze így a karakterek is sokkal közelebb kerülnek az emberek.

Nem tudnám megmondani, Ruben vagy Pippa fejében szerettem-e jobban lenni, mindkettejüket nagyon a szívembe zártam.

Vörös erdő

Pippa egy nagyon erős főhősnő, ugyanakkor neki magának is megvan az érzelmes, gyengéd oldala, s közben az írónőnek még sikerült a nőies énjét is megtartani, mi is szoktunk szenvedni, hogy mit vegyünk fel, nem igaz?:-) Ruben pedig iszonyú édes pasi, imádtam minden mondatát! Szerelmük Pippával egy nagyon szép, kedves része a könyvnek, picit enyhíti, oldja a könyv amúgy cseppet sem vidám hangulatát. Külön tetszett az, hogy az írónő sugallta: az ember a szerelemtől fogja a legszebbnek látni a másikat. :-) Szerencsére egy csöppet sem volt túlerőltetve ez a szál, nem volt túl sok, de nem is kevés, épp amennyire szüksége van az embernek. Egyszerűen csak ad egy kis pluszt a történetnek, amitől csak még izgalmasabb lesz!

Ó, és ha már izgalomnál tartunk...Én olyan ritkán érzem ezt a gyors, szívdobogós izgalmat egy-egy könyv közben, hogy ez itt olyan újdonság volt számomra, ami miatt véglegesen megvett magának a könyv. Azon kaptam magam, hogy szorítom a könyvet, és annyira belemerülök, hogy én is átérzem a félelmet, a szomorúságot, vagy a nevetést, ez pedig mindenképpen a remek írásmódnak tudom be.

Tudjátok azért előfordul, hogy érződik egy író első könyvén, hogy igen, itt bizony még kezdő, de ez az érzés itt egyáltalán nem volt jelen. Gördülékeny írásmód, amely egy percre sem hagyja lankadni a figyelmed, én például sosem éreztem, hogy unatkozom, végig pörgős a cselekmény, alig lehet letenni a könyvet!

Összességében most két dolog miatt verem a fejem a falba, az egyik, hogy nem szereztem be hamarabb a regényt, a másik pedig, hogy a könyv durva függővége után hol marad már az a második rész?!

Összefoglaló értékelés:

Borító 5/4- Ez a borító nem szép, hanem különleges. Mint Pippa.:-)

Karakterek 5/5 - Pippa és Ruben is a szívemhez nőtt. Piros pont a különleges nevekért!

Cselekmény 5/5 - Pörög az egész. Kaland, akció romantika, van itt minden!

Stílus 5/5 - Nagyon megtetszett az írónő stílusa, az pedig csak hab a tortán, hogy elsőkönyves!

Összességében 5/5 - A disztópiák kedvelőinek nagyon ajánlom, de romantikus lelkűeknek is érdemes lehet próbát tenni vele. Ha pedig mindkettőt szereted, ez a te könyved lesz!