Gayle Forman: Ha maradnék (Ha maradnék I.)

Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit. Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted. Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz. Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?

Körülbelül két évvel ezelőtt figyeltem fel erre a regényre, és emlékszem, már akkor elgondolkodtatott arról a fülszöveg, vajon én mit tennék? És a főszereplőlány mit tenne? De aztán mindig a kezembe akadt valami más, ezt a könyvet pedig mindig egy kicsivel hátrébb csúsztattam a várólistán. Ennek talán legfőbb oka, hogy éreztem, ehhez a könyvhöz kell egy egy bizonyos hangulat. De tudom, hogy sosem feledkeztem meg róla teljesen, időnként bele is futottam, és hát azt hiszem, most jött el az én időm. A kezdőlökést azt hiszem az adta meg, hogy filmet és készítettek belőle, és egy kedves osztálytársam, - aki legalább ilyen könyvmoly, mint én – kölcsönadta ezzel a gyönyörű filmes borítóval, úgyhogy nem volt mese, neki kellett állnom.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy négytagú család, akik nagyon boldogan éltek. Egy téli napon hó fedte be az utakat, és iskolaszünetet rendeltek el; a család pedig úgy döntött, meglátogatják rég nem látott barátaikat. És eddig tartott a tündérmese, ugyanis sosem érkeztek meg.
Mia mégis a Földön maradt, valamiféle köztes állapotban, és idővel rájön, döntenie kell: Menjen vagy maradjon?

 A történetben két idősíkon mozgunk. Egyrészt itt vagyunk a jelenben, Mia az életéért küzd, és valamiféle szellem formájában járkál a kórházban

Mia a csellóval

. Megéli, hogy elvesztette azokat az embereket, akiket a világon mindennél jobban szeretett. És nézi, hogy a még életben maradt szerettei és szerelme Adam hogyan próbálják marasztalni, mennyire aggódnak érte.

Másrészt viszont Miában, miközben azon őrlődik, mit tegyen, lejátszódnak az életének legboldogabb/legjelentősebb pillanatai. Ezeken az emlékeken keresztül megismerjük egy szeretni való család történetét, benne csodálatos emberekkel. Egy olyan életet, amelyet bárki szívesen elfogadna. Elmesél egy történetet egy tehetséges csellista lányról, akinek a második (vagy első, ki tudja) szerelme volt a csellója és a zene, és esélyes, hogy felvegyék az egyik leghíresebb zeneművészeti főiskolára. Egyébként imádtam, hogy ilyen szintű hangsúlyt kap a zene, és annak szeretete a regényben. Mindegy, hogy milyen stílusirányzat…Komoly zene, vagy esetleg punk-rock, nem ez a lényeg. Hanem ahogyan összeköti ezeket az embereket a zene iránti kötődés. Mia a szerelmével, Adammel is így találkozik például. És annyira érdekes volt, hogy a fiú körülbelül csak a regény felénél lép a történetbe, mi már mégis jól ismerjük, tudjuk ki ő, ismerjük a személyiségét, a Miával való szerelmét…

És ezért annyira mélyen megrázó ez a regény. Mert ahogyan Mia mesél, bennünk egyre jobban tudatosul az, hogy milyen hatalmas veszteség történt. Arcot, személyiséget kapnak azok az emberek, akikről csak annyit láthattunk volna a tévében, vagy hallhattunk volna a rádióban, hogy tragikus autóbalesetet szenvedtek. És azon fogjuk kapni magunkat, hogy már mi sem azt érezzük és azt látjuk, hogy ismeretlen emberekkel autóbaleset történt. Hanem hogy Miával, és a családjával történt egy szörnyű tragédia.

Én rengetegszer elgondolkodtam, hogyan döntenék. Nem különbözik annyiban Miával a helyzetünk, hogy ne jutott volna eszembe. És…és nem tudom. Nem tudom, hogy lennék-e elég erős ahhoz, hogy ilyesfajta veszteséget fel tudjak dolgozni. Nem tudom, hogy akarnék-e élni ilyen fájdalommal tovább. Aztán jött a regénynek egy mondata: …meghalni könnyű. Élni nehéz. Mia, bármennyire is nem hiszi, egy erős lány. A döntését illetően pedig… Azt hiszem, így volt a legjobb.
Végül nem bántam meg, hogy nem olvastam el hamarabb ezt a regényt. Úgy gondolom, bár persze fiatalabbak is nyugodtan kézbe vehetik, kell hozzá már egy bizonyos életkor, hogy olyan kellően megérthessük, ahogyan ez a regény megköveteli, és megérdemli. 

Összességében, ez a könyv megrázó, és megrendítő. Ugyanakkor egyfajta emlékeztető is, hogy becsüljük, örüljünk azoknak a jó dolgoknak, amelyeket az élet adott nekünk, mert egy pillanat alatt akár el is veszíthetjük. Szeressünk, reméljünk, döntünk jól vagy rosszul… Akkor is életben vagyunk, és azt hiszem, mindig van választási lehetőségünk. Csak éljünk vele.

A regényből, mint említettem, film is készült. Még csak az előzetest láttam, és őszintén nem tudom, mit várjak tőle. Egyrészt sikerült azon is (mert hogy a könyvön többször is) elpityerednem, viszont azt láttam, hogy nagyon kiemelik a romantikus szálat, holott, bár természetesen fontos része a történetnek, nem csak az a lényeg. Ennek a könyvnek Mia döntése, a családja iránti hűsége, az élni akarása a lényeg. Mindenesetre, kíváncsian várom.

Összefoglaló értékelés
Borító 5/5 - Én a filmes borítóval olvastam, az csodaszép
Karakterek 5/5 - Mia nagyon szerethető főhősnő, és a családja is...
Cselekmény 5/5 - Nagyon tetszett ez a két idősík, ez a visszaemlékezős szerkezet
Stílus 5/5 - Az írónő stílusa lendületes, olvasmányos, és nagyon jól hozta Mia lelki vívódását
Összességében 5/5 - Nagyon megindító ez a regény, a folytatásra is szeretnék minél hamarabb sort keríteni