Jennifer L. Armentrout: Ónix (Luxen II.)

Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…


Könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 470 oldal
Fordította: Miks-Rédai Viktória 

Úgy látszik, ül rajtam egy olyan átok, amely megakadályozza, hogy a fantasztikus első részek után úgy tudjam szeretni a másodikokat, ahogyan azt én akarnám... Sok esetben egyszerűen nem tudják számomra azt az élményt, azokat az érzéseket nyújtani mint először, és ez sajnos itt sem volt másképpen. Azt azért nem tagadom, hogy nem volt rossz a könyv a könyv, de sokkal többet is ki lehetett volna belőle hozni.

Az előző részben, bár nem volt hatalmas függővég, több dolog is nyitott maradt. Egyrészt Katy és Daemon összekapcsolódtak, vagyis Katy megérzi, ha Daemon megjelenik, sőt még a szívük is egyszerre dobban. Emellett pedig Daemon a fejébe vette, bebizonyítja a lánynak, nemcsak az összekapcsolódás miatt érdeklődik iránta. Közben feltűnik egy új srác, Blake, aki - amellett, hogy Katy túlságosan is jól érzi vele magát - talán többet tud a luxenek világáról, mint egy egyszerű halandó...

A történetet ismét Katy szemszögéből ismerjük meg, akit az előző részben nagyon
megkedveltem, egy rettentő szimpatikus, talpraesett főhősnőt ismerhettem meg a személyében. Most azonban kicsit esett nála a szimpátiamérőm, ugyanis rengeteget nyafogott. Ez persze betudható a helyzetnek is nyilván, ami azért nem egyszerű, de egy igazi kemény és kedvelhető főhősnő nem hisztizik így és ennyit. Sokszor azt éreztem, hogy a lány egyszerűen nem tudja eldönteni mit is szeretne egyáltalán. Ez a döntésképtelenség végül pedig már átcsapott egy idegesítő hisztibe. Nem a tépelődéssel volt itt a gond, hanem a tépelődés módjával. Egyszerűen a végén már azon kaptam magam, hogy csak a szememet forgatom, és fejcsóválva tudatosítottam magamban, hogy az a Katy, akit megismerhettünk az Obszidiánban, útközben hisztikirálynővé változott. Kár érte.

A másik. Ha már régebb óta követtek, talán észrevehettétek, hogy a Hibátlan játék című könyvnél csak egyvalamit gyűlölök jobban: a nyűglődési szerelmi háromszögeket. Azzal a szerelmi háromszög-szerű dologgal, ami az új srác Blake, Daemon és Katy között kezdett kialakulni, a világból ki lehetne kergetni még most is. Kérdem én: miééért? És itt is tulajdonképpen Katy a ludas a dologban, és a már-már hülyeségbe átmenő makacs ellenállása, amit Daemonnal szemben tanúsított.
Az egy dolog, hogy nyilván lehetett sejteni, a lánynak kihez húz a szíve, de egyszerűen nem értem, Daemon mellett hogy lehet másik pasira ránézni? :D Szegény Katy, túl sok jó pasi veszi körül…Viccet félretéve, értem én azt, hogy kell valami, ami a két főszereplőt elválasztja egymástól, de ennél valahogy többet vártam volna az első rész után az írónőtől.
De azért szerencsére még mindig ott volt nekem a kedvenc luxenem Daemon, aki akárcsak az előző részben, még mindig imádni való, szexi seggfej, habár a bunkóságát már igencsak kezdi levetkőzni magáról, és sokszor fel-felbukkan az igazából meleg szívű srác, persze egy jó nagy adag egoizmussal, de ez meg ugyan kit zavar? Így imádjuk őt.:-) 

És én kiéhezett olvasó, úgy érzem bőven megkaptam a romantika fejadagom, egyszerűen imádom a Katy–Daemon párost, megunhatatlanok. Azt viszont sajnáltam, hogy részben Katy hisztije, részben Blake miatt sokkal többször vitáztak. Az Obszidiánban inkább a szórakoztató kis civakodások voltak jellemzőek, tele a főszereplők között izzó kémiával, és már-már helyzetkomikumba átcsapó jelenetekkel, itt már azonban a komolyabb veszekedések voltak jellemzőbbek.
Érződik, hogy a történet is kezd egyre komolyabb, komorabb irányba fordulni. Még eldöntöm a későbbiekben, hogy ez tetszik-e vagy sem, a következő résztől nagyban függ.

A történet egyébként sokkal akciódúsabb, mint az első részben volt, sokkal több volt a fantasy/sci-fi elem, ami tulajdonképpen tetszett. Egyrészt sokkal misztikusabb és természetfelettibb lett a történet, másrészt egyre titokzatosabb, és nem tagadom, alig várom, hogy jó pár dologra fény derüljön már. 
És bár kétségtelen, most azért sok esemény drámaibb fordulatot vett, még itt is megmaradt az írónő fantasztikus humora, ami sokszor kibontakozott Katy és Daemon párbeszédeiben, vagy akár  abban, hogy Daemon minden "b" betűs néven hívta Blake-et, csak a nevén nem.:-) Ezek viszont adtak a regénynek egyfajta könnyedséget, amit szerettem.
Valamint mindenképp a könyv pozitív tulajdonságainak egyike, hogy iszonyúan olvastatja magát, komolyan, az ember észre sem veszi, már el is repül száz oldal… Nagyon szeretem az írónő stílusát, mert lendületesen, gördülékenyen ír, a könyv emiatt remek kikapcsolódás.
Összességében tehát, egyáltalán nem volt rossz ez a könyv, de ha az az előző részhez viszonyítjuk, nálam nem tudta megütni azt a szintet, amit az Obszidián nyújtott. A könyv gyilkos függővége biztos vagyok benne, hogy sokatokat nem fogja nyugodni hagyni, ahogyan velem is történt. Így a sorozat harmadik részét, az Opált éppen most olvasom, meglátjuk.


Összefoglaló értékelés
Borító 5/5 - Nagyon szép ez a borító, a Pepe-Stella párost továbbra is szeretem. Néztétek mennyire beleillik a blog profiljába? :D
Karakterek 5/4 - Egy pont levonás Katy miatt. Még nem tudom, hogy álljak a lányhoz. Daemont viszont még mindig imádom. <3
Cselekmény 5/5 - Pörgős, akciódús, és a kellő romantika is megvolt benne, viszont a nyafogás nem hiányzott volna...
Stílus 5/5 - Nagyon szeretem az írónő stílusát, lendületes, pörgős, a könyv olvastatja magát
Összességében 5/4 - Önmagában nem volt rossz, de az első részhez viszonyítva mindenképp gyengébb.