Könyv adatai:
Kiadó: Ulpius
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 566 oldal
Eredeti cím:-
Fordította: -
A történet szerint Barbarát, a szőke, plasztikáztatott, beképzelt botrányhősnőt egy ismeretlen tettes elgázolja, valószínűleg szándékos emberölés céljával. A lány ezét Siófoki nyaralójában nyalogatja sebeit, miközben meg kell küzdenie a médiával, a baleset okozta amnéziával, de legfőképpen önmagával. Segítségére van régi barátja, a sportoló, meleg Krisztián is, akiről Barbi nem is sejti, micsoda megbántottságot hordoz magában a lány korábbi szabados életmódjának pillanatai miatt, főként pedig egy csúnya árulásnak köszönhetően. Ennek ellenére Krisz úgy dönt, a régi ismeretségre való tekintettel segít a lánynak, azt azonban ő sem sejti, hogy talán önmagával kapcsolatban is egy újfajta felfedezőtúra veszi kezdetét.
Régóta kíváncsi voltam már erre a
könyvre, ugyanis nagyon szeretek felfedezni könyves berkekben: mindig újfajta
élményt jelentenek a „megszokottól” eltérő témák, gondolatok. A fülszöveget
olvasva úgy éreztem, ez egy kicsit más könyv lesz, és nem is tévedtem. Ezt a más
szót jó és rossz értelemben is tudnám használni erre a regényre.
A regény tömény ötszáz oldal,
ennek ellenére mégis viszonylag tempósan lehet vele haladni. Ez legfőképp az
író stílusának köszönhető, ami nagyon megfogott, szeretnék majd más műveket is
Lakatos Leventétől olvasni. Tetszett az olvasmányosság, a gördülékenység, a
fiatalosság és a frissesség, ami jellemezte az egész írásmódot. Nagyon
szókimondó, néhol kissé vulgáris, de a regény témájához azt hiszem, kellett is
ez a fajta írói stílus, különben nem lett volna annyira hiteles.
És talán emiatt a hitelesség
miatt volt számomra túl sok. Egyszerűen ez a könyv bűzlött a mocsoktól (és nem
csak azért mert szerencsétlen, meggyalázott könyvtári példányom volt.) Ha
objektív akarnék lenni, akkor talán még értékelhetném is ezt a fajta
életszagúságot, de mivel nem vagyok az, egyszerűen számomra néhol már túlment
egy határon. Viszont megemlítendő, könyvben meghúzódó társadalomkritika, még a
néhai egyértelmű túlzások ellenére is, nagyon tetszett.
Ennek a könyvnek az egyik célja a
figyelemfelkeltés, amit azzal tesz meg, hogy botrányosan szemtelenül és
szívtelenül ír a sztárok és a botrányhősök világáról. Nyilván ebben keveredik
némi fikció a valósággal, de ez elég volt ahhoz, hogy igazán ütőssé tegye a
könyvet. A szemtelenségét mutatja, hogy a
könyv tulajdonképpen nem fejezetekből, hanem tanácsokból áll. :-) Egy általában
kis piszkálódó, a fejezetre jellemző, vicces vagy ironikus mondat, engem mindig
nagyon szórakoztatott.
A karakterek pedig illeszkednek
is ebbe a környezetbe. Nos, gondolom, senki nem lepődik meg azon, hogy Barbarát
egy pillanatig sem tudtam megkedvelni. Valahogy nem tudnak szimpatikussá válni
az önző,*síííp* *síííííp* sííííííííííííííp*, idióta és elkényeztetett főhősnők.
Rengetegszer feltűnt a könyvben, hogy valójában ő is csak egy kis szerencsétlen
ember, aki segélykiáltozásnak szánja a lázadozását. Elég nagy közhely, de attól
még igaz. Nem is szeretnék a pszichológiai részbe belemenni, pedig van a
könyvben dögivel az is. Inkább koncentráljunk Kriszre akit… szintén nem
kedveltem meg túlságosan. Az egyetlen dolog, amit szerettem benne, hogy az író
behozta vele a meleg szálat a történetbe, ami képes volt még jobban elmélyíteni
a könyvet, és tartalmasabbá, talán kicsit könnyedebbé is tenni az amúgy
nehézkes történetet.
Az egyetlen személy, akit
sikerült valamennyire megkedvelnem, az Simon volt. Ugyanakkor meglepődve vettem
tudomásul, hogy bár talán ő volt az egyetlen tényleg emberi karakter,
egyszerűen sótlan volt a többi kicsit sem kedvelhető, mégis valahol érdekes
személyiség mellett, akikről sosem tudhatod, mi lesz a következő lépésük, mit
tesznek jobbá vagy csesznek el éppen még jobban. A regény krimi szála olyan,
akár egy időzített bomba, amire ötszáz oldalt vártam, aztán mégsem robbant
akkorát, mint amekkorát reméltem, hogy fog.
Idővel realizálódott bennem, hogy
a „nyomozás” ellenére ez egy igencsak karakterközpontú regény. Középpontjában Krisszel
és Barbival, utóbbi egész különleges ívet írt le a regény alatt. A probléma,
hogy úgy éreztem, pont annál a résznél toppantunk meg, amikor jutottunk is
volna valahová a karakterfejlődésben. Az egész regény alatt vagy egy helyben
toporogtunk, vagy ha előre is léptünk, a lány rögtön csinált valami hülyeséget,
amitől kettőt máris visszaszambáztunk, és ez eléggé felőrölte nem csak Krisz,
hanem az én idegeimet is. Bízom benne, hogy erre a problémára megoldást kínál a
nem is olyan régen megjelent Szeress jobban!, amire tulajdonképpen nagyon
kíváncsi vagyok. Úgy látszik, Levente elérte, hogy valami groteszk módon, de a
szívembe zárjam (?) annyira a karaktereket, hogy érdekeljen a további sorsuk.
Kíváncsian várom!
Összefoglaló értékelés:
Borító 5/4 – Nem rossz, bár kicsit elegánsabbnak
mutatja a könyvet, mint amilyen
Karakterek 5/2 – Nem, nem
szerettem senkit, Igen, ennek ellenére nagyon különleges, és nagyon is élő
karakterek jellemzik a regényt.
Cselekmény 5/3 –Nem volt benne
túl sok. Mármint, túl sok izgalmas….
Stílus 5/5 – Fiatalos,
lendületes, könnyed és szemtelen… Tetszett!
Összességében 5/3 – Végig kettősség jellemezte a könyvet, tetszett is, de annyira azért mégsem...
Talán majd a második rész!
Talán majd a második rész!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése