Egy gyönyörű és előkelő család.
Egy magánsziget.
Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú,
aki a társadalmi igazságot keresi.
Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága
pusztító fordulatot vesz.
Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok.
Hazugságok hazugságok hátán.
Igaz szerelem.
Az igazság.
A hazudósok a többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új,
modern, intelligens, titokzatos regénye.
Olvasd el!
És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, csak HAZUDJ!
Könyv adatai:
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 246 oldal
Eredeti cím: We Were Liars
Fordította: Rudolf Anna
Alapvetően egy viszonylag nyugodt, kevésbé hirtelen embernek
tartom magam. Aztán jött Ms. Lockhart, és a kegyetlenül megírt könyvével igencsak
kihozott a sodromból. Miután befejeztem, egy pillanatra tényleg úgy éreztem,
hogy kivágom ezt a regényt az ablakon, akár csak Bradley Cooper tette abban az
ikonikus jelenetben, a Napos oldalban. De azért mielőtt még valaki
indulatkezelés céljából beutalna egy neves pszichiátriára, gondoltam leírom
Nektek a véleményem… :P
Ilyenkor szokott következni, hogy többé-kevésbé
összefoglalom a könyv sztoriját, viszont akárhányszor gondoltam és írtam át,
képtelen vagyok anélkül normálisan ismertetni a történetet, hogy véletlenül el
ne spoilerezzek valamit, így ajánlom, hagyatkozzatok ti is csak a fülszövegre.
Annyit azért elárulhatok, hogy nagyjából mit is várhatsz ettől a történettől:
egy gazdag családot, egy gyönyörű magánszigetet, titkokat, barátságot/testvériséget,
szerelmet, drámát és döbbenetet és aztán még egy akkora csavart, hogy konkrétan
leesik az állad. Ez mind A hazudósok.
Az elején nehéz volt belerázódnom a könyvbe: rengeteg név,
helyszínek, életkorok és kapcsolatok. Elég nehéz volt követni. Aztán úgy
körülbelül ötven-hatvan oldal után kezdtem észrevenni, hogy már nem okozott
nehézséget belemerülni a regénybe és csak úgy peregtek a lapok a kezemben (meg
a könnyek is a szememből, de mindegy…). Úgyhogy akkor se adjátok fel, hogyha a
könyv az elején furcsának vagy kicsit összevisszának fog tűnni, mert nem kell
félni, mindennek megvan a maga oka és a miértje is.
Az írónő stílusa érdekes és fiatalos, ugyanakkor nem fél
velünk megismertetni idegen szavakat, nekem abszolút beépült a szótáramba a
szuboptimális szó. :-) A regény nyelvezete tehát könnyű, ami el is kell a
témáját tekintve.
A könyvet a főszereplőnk, Cadence szemszögéből ismerjük meg.
És a könyv zsenialitása is ebben rejlik. Ugyanis Cadence maga a történet.
Tényleg csak annyit tudunk és látunk, amennyit Ő is lát. Ez volt az oka annak
is, hogy ilyen jól bele tudtam élni magam a történetbe: hiszen semmit sem
tudunk azon kívül, amennyit a főszereplő maga összerak. Tudom, ez most kicsit
érthetetlennek tűnik, de megint csak azt tudom mondani: olvassátok, és minden
érthetővé válik. A többi karakter színes és különleges, gyakran eszméket,
embertípusokat testesítenek meg. Így ez a regény sokkal mélyebb annál, mint
amilyennek eleinte látszik.
Sok komolyabb témát és kérdést is érint ez a könyv: a
rasszizmust, a halált, a felszínességet és a képmutatást, a halált és a pénz
mai uralmát nem csak a világ, hanem az emberek fölött is, de még némi vallásos
felhangot is felfedezhetünk benne. Ez a sok téma, amiről órákig lehetne
beszélni, érvelni és vitatkozni, bele van sűrítve ebbe a regénybe valamilyen
módon. És ami a legjobban tetszett ebben, hogy ez a könyv nem akar válaszokat
adni ezekre a kérdésekre. A hazudósok el akar gondolkodtatni. Fel akarja nyitni
a szemed. Meg akar döbbenteni. És be akar csapni… De ne higgy a hazugságoknak!
Összefoglaló értékelés:
Borító 5/5- Gyönyörű szép és különlegesen visszaadja a
regény hangulatát.
Karakterek 5/5 – Nincs hozzáfűzni valóm.
Cselekmény 5/? -
Olvasd el ezt a könyvet, és megérted, miért.
Stílus 5/5 – Tetszik az írónő stílusa, remélem olvashatunk
még tőle.
Összességében 5/5 – Először csak négyest akartam adni.
Aztán, amikor becsuktam a könyvet, már habozás nélkül öt pontot adok neki. Van
benne valami zsenialitás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése