2017. január 28., szombat

Fiona Wood: Vadvilág

A Vadvilág frissítő, szívhez szóló ifjúsági regény az első szerelemről, a barátságról és a be nem illeszkedésről. Két merőben eltérő szemszögből ismerjük meg a történetet. Az egyik mesélő a rút kiskacsából lett hattyú, Sibylla (Sib), a másik az új lány, Lou, aki nemrég veszítette el a barátját egy tragikus balesetben.

A Vadvilág egy középiskolai osztály erdei iskolai története, ahol túlélési és tájékozódási technikákat tanítanak nekik, és ahol megismerhetik a valódi életet az iskola falain kívül. Miközben Sib igyekszik kideríteni, hányadán is áll új, népszerű barátjával és féltékeny legjobb barátnőjével, Lou pedig azért küzd, hogy túlélje a mindennapokat, ez a páratlan páros felismeri, mi – és ki – számít igazán.




Könyv adatai: 
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015
Eredeti cím: Wildlife
Fordította: Szabó Luca
ISBN: 9789634060338





Egy kedves barátnőm olvasmánylistáján láttam meg ezt a könyvet, és bár már gyakran úgy érzem, az ilyesfajta regények nem adják azt az élményt számomra, mint régen, néha igenis jólesik valami ehhez hasonlót olvasni. Ezeknek a javarészt tiniknek szóló könyveknek is megvan az a „felsőbb osztálya”, melyek egy kicsit különlegesebbek, adnak valami pluszt, valami mélyebbet, mint egyes műfajbéli társaik. Valami ilyesmit vártam a Vadvilágtól.

2017. január 15., vasárnap

Aniuniverzum#1 Rovat bemutatkozás és az első bejegyzés

Éreztél már úgy, hogy semmi nem sikerül? Hogy a folytonos próbálkozásaid ellenére is állandóan kudarcok érnek? Érezted már, hogy bármennyit is teszel valamiért, sehogyan sem sikerül, vagy legalábbis biztosan nem úgy, ahogyan szeretnéd? Oké, ezek a kérdések valami női magazin önsegítő rovatának első sorai is lehetnének, de hidd el, nem ebbe az irányba szeretnék elmenni.
Az élete során az embert nagyon sok kudarc és csalódás éri. Van, akit már az életének korai szakaszában is, van, akit csak később, de nem is ez számít, mert mindenki átélte már, valószínűleg nem is egyszer. Kikerülhetetlenek. De az soha nem mindegy, hogyan nézünk szembe velük.
A csalódásokat mindenki máshogy éli meg. Mindannyian mások vagyunk, máshogyan reagálunk bizonyos helyzetekre, szituációkra. Egyeseket feltüzel; a másik egyszerűen feladja. Természetesen ez azért nem ilyen fekete-fehér. Talán találkoztál már te is olyan emberrel, akiről úgy tűnik, teljes gőzzel halad az álmai és a céljai megvalósítása felé. Mégis, ki tudja, lehetséges, hogy te nem is gondolnád róla, de mondjuk pár héttel, pár hónappal vagy akár egy évvel ezelőtt még egy feneketlen gödör mélyén fetrengett az önsajnálatban, hogy neki semmi sem sikerül.
Most mégis itt van.
Lehet, hogy több energiájába került kimászni onnan, mint bármi más az életében. Talán ahhoz képest a céljai megvalósítása már ezerszer könnyebbnek tűnik. Lehet. Sohasem tudhatjuk.
Én is voltam gödörben. Nagyon csúnya, sebekkel teli, önutálattal és önsajnálattal teli gödörben. Most azt tanulom, hogy hogyan ne ássam újra azt a mélységet. De bennem van az akaraterőm. Akarom, hogy jól legyek. Akarom, hogy az álmaim valóra váljanak, és hogy elérjem a céljaimat. Én magam vagyok értük a felelős, ami ugyan nagy teher, de ha vágyakat tűzünk ki magunk elé, akkor ezt a terhet vállalnunk kell. Ha elbukunk, akkor elbukunk. Fel kell tápászkodni, és igenis  folyamatosan rugdosni a saját seggünket, hogy továbblépjünk. Mert az élet is megy tovább. Ha megállunk, akkor áthalad rajtunk, és nem lesz más számunkra csak a múlt. Aki pedig örökké a múltban él, az nem is él igazán. Tenni kell érte. És a legfontosabb: hinni magunkban. Hinni a lehetetlenben. És azzal a tudattal élni, hogy képesek vagyunk rá. Azért írtam most le ezeket a gondolatokat, mert amikor megnéztem ezt az animét, akkor újra átéltem ezeket az érzéseket, és azt a folyamatot, amin az elmúlt hónapokban keresztülmentem.
Nagyon szeretek animéket nézni. Körülbelül tizenhárom-tizennégy éves koromban kaptam rájuk, több barátom ajánlására. Szkeptikusan álltam a dologhoz: fura nyelv, fura történetek és „mesefigurák”…. Mit szeret ezen mindenki?
Aztán megnéztem az első animémet. És azt követte egy második, aztán harmadik… És ez máig is így tart. Érdeklődni kezdtem a japán kultúra iránt; megszerettem ezt a különlegesen csodálatos nyelvet, és azóta szeretek japán dalokat hallgatni. Szeretek rajongani ezért az egész atmoszféráért. És úgy döntöttem, hogy szeretném ezt is megosztani veled a könyveken túl. Talán szűkebb réteghez fognak eljutni ezek a típusú írások, de bízom benne, hogy majd ez is megtalálja a maga közönségét. Én nagy szeretettel fogom írni – akár csak a könyves véleményeket – az Aniuniverzum bejegyzéseit is. Fogadjátok hát szeretettel az ajánló első bejegyzését, ami nem más, mint a tél sztáraniméje, a Yuri!!! on ICE.
Tudom, tudom, hogy már a csapból is ez az anime folyik, szóval nem csodálkozom, ha már a könyöködön jön ki a történet. De azért bízom benne, hogy ha már  sok-sok Y.O.I. krtitikán, véleményen és hasonlókon átverekedted magad, az enyémre is szánsz pár percet. :-)

2017. január 1., vasárnap

Leiner Laura: Nélküled (Bexi IV.)


Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól összeszokott csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is, vagy végleg széthull a társaságuk?








Könyv adatai:
Kiadó: L&L
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 448 oldal
Eredeti cím: -
Fordította: -
ISBN: 9786158031233







El sem hiszem, hogy már elérkeztünk a Bexi negyedik részéhez. A könyvek kötetről kötetre egyre jobbak, a sorozat és az írónő népszerűsége pedig töretlen. A Nélküled pedig jócskán megugrotta –az eddigi tapasztalatok alapján – a tőle és a sorozattól elvárt szintet is. A tavalyi évet is egy Leiner Laura könyvvel indítottam a blogon, tartsuk hát meg ezt a jó szokást 2017 elején is! :-)
A történet szerint Beki maga mögött hagyta Nagy Márkot, a CsaSz forgatás utáni történteket a lány nem bírta lenyelni. Az összeszokott csapat sem gyűlik már össze úgy, ahogyan régen. Rebeka közben igyekszik túllépni a történteken, főleg Nagy Márkon. Ez sikeresnek is látszik a kedves és normális Tomi mellett, azonban amikor Beki és Márk újra összekerülnek, a lány választás elé kerül.

Évi végi összefoglaló

Sziasztok!

Bár az év végi értékelést mindig december utolsó napjaiban szoktam hozni, most átcsúszunk elsejére, ez most így alakult. :-) Elolvastam a tavaly írt bejegyzésemet, és az elvárthoz képest rendesen leszerepeltem. Elolvasott mennyiség terén sajnos az utóbbi évek nem mutatnak javuló tendenciát, sőt. 2013-ban 88 könyvet olvastam el, 2014-ben 70 könyvet sikerült elolvasni, 2015-ben ez a szám már 51 regényre csökkent, idén pedig 46 könyvet, amiből kb. 10 írás egy mangasorozat része. Ebből kiindulva tervezek majd másfajta típusú bejegyzéseket a blogra, és a komfortzónámból kicsit kilépni,  de ez még maradjon meglepetés.
A blogon - a tavalyihoz hasonlóan - szintén 15 bejegyzést sikerült összeírnom. Azt hiszem, ezt a számot nem ártana ebben az évben emelni. :-)
Annyit mindenképpen szeretnék leírni, hogy elvárásokat idén nem támasztok magammal szemben. Szeretném, ha ez az év jó lenne, szeretném, ha több könyvet tudnék olvasni és a bloggal is többet tudnék foglalkozni. Amit tudok, hogy ezért meg is fogok tenni mindent - meglátjuk év végén.
Mindenkinek sikerekben gazdag boldog újesztendőt kívánok, remélem, hogy nagyon szép évetek lesz!

Ölel benneteket,

Moncsi